Programmes

Upcoming Programmes

2010

CIVIL RÉSZVÉTEL AZ EURÓPAI UNIÓS DÖNTÉSHOZATALBAN
szakmai rendezvény
2010-05-26

A 2009. december 1-én hatályba lépett Lisszaboni Szerződés új lehetőségeket teremtett a civil szervezetek számára is többek között a szervezett formát öltő véleménynyilvánításon, javaslattételen keresztül. A kínálkozó lehetőségek kihasználása jól felkészült, tájékozott civil szervezeti képviselőket feltételez. A CIVICUS Európa Alapítvány szakmai rendezvénye ehhez kíván gyakorlati példákkal alátámasztott segítséget adni, egyben megismertetve a résztvevőket jól bevált külföldi módszerekkel.

A résztvevők aktív közreműködésére számítva a nap folyamán előadást tart
- Christiana Weidel, az osztrák "The World of NGOs" elnevezésű szervezet
igazgatója a szomszédos Ausztriából, valamint
- Javier Güemes Pedraza a madridi ONCE Alapítvány képviseletében
(Spanyolország ebben a félévben tölti be az EU soros elnöki tisztét!),
akik arról számolnak be, hogy civil szervezetük mit és hogyan tesz az
európai uniós döntések befolyásolása érdekében.
A program során a résztvevők megismerkednek az európai polgári
kezdeményezés (hogyan és miért gyűjtsünk össze 1 millió aláírást az
EU-tagállamokban) rejtelmeivel is.

Szakmai háttéranyagokat közreadunk. Részvételi díj nincs, de előzetes
regisztráció
szükséges. Tolmácsolásról és szendvicsebédről gondoskodunk.
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2010. május 30-ig a mellékelt
jelentkezési lap visszaküldésével jelezze!

A rendezvény a hazai civil szervezetek 2011-es magyar EU-elnökségre
történő felkészülését szolgálja. A program megvalósulását az NCA
Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma támogatja.

Időpont: 2010. május 31. (hétfő) 10.00-15.00 óra
Helyszín: Aranytíz Művelődési Központ (1051 Budapest, Arany János u.
10.; legközelebbi metrómegálló: M2 - Kossuth tér, M3 - Arany János u.)
Házigazda: a CIVICUS Európa Alapítvány az Európa Ház szakmai
közreműködésével.
E-mail: office@civicusineurope.org

Jelentkezési lap



Past Programmes

2007

  • 7th CIVICUS World Assembly: "Accountability: Delivering Results"
    Glasgow, Scotland, 23-27 May, 2007
  • CIVICUS Board elections

    The deadline to vote in the CIVICUS Board Elections is soon approaching
    (16 April, 2007). Members have an important role to play in the
    governance of CIVICUS and are encouraged to participate in the elections
    of CIVICUS' new board.

    The ballot can be submitted before 16 April, 2007 to
    boardelections@civicus.org
2006

2005
CIVICUS Satellite Event at EFC's AGA
Budapest, Hungary, 4 June, 2005

2004

2003

2002

2001

London, UK, 24-26 April, 2001
Stand of CIVICUS in Europe at Charity Fair 2001, the annual showcase of the UK voluntary sector

2000

Zagreb, Croatia, 8-10 December, 2000

NGO Days 2000 was the title of a high-profile event organised under the auspices of the Government of Croatia where programmes on public benefit and community-related projects were presented. CIVICUS European Director was invited to make a presentation on CIVICUS.

Presentation with Ms Cvjetana Plavsa-Matic (Office for Co-operation with NGOs, Government of Croatia), Mr Miklós Barabás (CIVICUS in Europe) and Mr Gojko Bezovan (Centre for Development of Non-Profit Organisations, Croatia)

Budapest, Hungary, 19 November, 2000

Meeting of CIVICUS European member organisations

(from l to r) Ms Nina Belyaeva (Interlegal, Russia), Mr Kumi Naidoo (CIVICUS), Mr Stuart Etherington (NCVO, UK) and Ms Christiana Weidel (The World of NGOs, Austria)

Budapest, Hungary, 29 January, 2000

'Global Tendencies. Local Practice - the State of Affairs of Civil Society at the Millennium' seminar organised on the occasion of the opening of the European Regional Office

Presentation by Mr Stuart Etherington (NCVO, UK)

1999

Budapest, Hungary, 13 June, 1999

CIVICUS European Regional Consultation
(from l to r) Mr Stuart Etherington (NCVO, UK), Mr Pasquale Ferraro (IDLI, Italy), Mr John Richardson (EFC, Brussels) and Mr Kumi Naidoo (CIVICUS)

 

  CIVICUS European Regional Office, Budapest - Tel.: (36-1) 356-8440 - Fax: (36-1) 356-8499 - Email: office@civicusineurope.org